2021. 06. 23., Szerda, 12:55

A kávézás csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát

A kávé fogyasztása csökkenti a krónikus májbetegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg brit kutatók, akik a BMC Public Health orvosi folyóiratban publikálták tanulmányukat.

A Southamptoni és az Edinburghi Egyetem szakemberei szerint bármilyen típusú kávé fogyasztása összefüggésbe hozható a krónikus májbetegség kialakulásának és a májbetegséggel kapcsolatos halálozásnak csökkenttett kockázatával azokhoz képest, akik nem fogyasztanak kávét.

A kávé előnyös hatásai napi három-négy csésze fogyasztása esetén a legoptimálisabbak.

A tanulmány szerzői a brit Biobankban szereplő 495 585 ember adatait vizsgálták meg, akiknek ismertek voltak a kávéfogyasztási szokásai. Átlagosan 10,7 éven keresztül követték őket nyomon, hogy megfigyeljék, kiknél alakul ki krónikus májbetegség vagy májjal kapcsolatos egészségügyi probléma. A kávét nem fogyasztókhoz képest a kávéfogyasztóknál 21 százalékkal kevesebb volt a krónikus májbetegség, 20 százalékkal a krónikus vagy zsírmájbetegség és 49 százalékkal alacsonyabb a krónikus májbetegség miatti halálozás kockázata.

A legnagyobb előny abban a csoportban mutatkozott, amely őrölt kávét ivott. A tanulmány vezető szerzője, Oliver Kennedy kiemelte, hogy a kávé széles körben hozzáférhető, és a tanulmányban megállapított kedvező hatása azt jelenti, hogy potenciálisan felhasználható lehet a májbetegségek kialakulásának megelőzésében. Ez különösen a szegényebb országokban lenne értékes, ahol nehezebben férnek hozzá az emberek az egészségügyi ellátáshoz, és ahol sok áldozatuk van a krónikus májbetegségeknek.

     A kutatók ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a tanulmányban vizsgált résztvevők zömmel fehérek voltak, és jobb anyagi körülmények között éltek, ezért más országokra és populációkra nehéz általánosítani a kutatás megállapításait.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: