2021. 06. 30., szerda, 16:12

Fegyvert találtak az egyik veszprémi lakótelepen igazoltatott autósnál

A bal első ajtó tárolórekeszében egy forgótáras pisztolyt találtak a rendőrök az egyik veszprémi lakótelepen igazoltatott 36 éves férfinál.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai még március 17-én 14 óra 10 perckor a megyeszékhely egyik lakótelepén ellenőrzés alá vontak egy gépkocsit és annak vezetőjét. Az intézkedő rendőrök a gépkocsi utas- és csomagterének átvizsgálása során a bal első ajtó tárolórekeszében egy forgótáras pisztolyt találtak, amelyhez a sofőr engedéllyel nem rendelkezett.

 

 

A 36 éves veszprémi lakostól a pisztolyt a helyszínen lefoglalták, majd annak vizsgálatára a nyomozók fegyverszakértőt rendeltek ki. A beszerzett szakvélemény alapján a lefoglalt tárgy lőfegyver, amelynek tartása engedélyhez kötött, ezért a veszprémi férfit lőfegyverrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták gyanúsítottként.

 


 

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Veszprémi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat most átadta az illetékes ügyészségnek.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!