2021. 07. 05., Hétfő, 09:51

Folytatódik a klíma- és természetvédelmi akcióterv elektromos kerékpárok vásárlását segítő pályázata

Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg.

Július 5. és 9. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 522 millió forinttal - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás azt írta: a kormánynak "a teremtett világ védelme nemcsak egy jelszó, hanem valódi küldetés", ezért is alkották meg és hajtják végre a klíma- és természetvédelmi akciótervet, amelynek fontos része a közlekedés zöldítése.

A tiszta Magyarországért egyebek mellett a környezetkímélő járművek megvásárlásában is támogatják a magyar embereket. Az 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat következő szakasza július 5-én, reggel 8 órakor nyílik meg. A támogatás maximális mértéke a vételár 50 százaléka, pedálszenzoros kerékpárok esetében legfeljebb 90 ezer forint, nyomatékszenzoros kerékpároknál pedig legfeljebb 150 ezer forint. A pályázat részleteiről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. honlapján érhető el bővebb tájékoztatás.

 A dokumentumokat ebben a fordulóban július 9-én éjfélig lehet benyújtani - olvasható a közleményben.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: