2021. 08. 19., csütörtök, 09:44

Bogarak felszaporításával kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen

Új biológiai védekezéssel kísérleteznek magyar kutatók a parlagfű ellen, várakozásuk szerint a parlagfű olajosbogár hatékonyan ritkíthatja a gyomnövényt.

Kontschán Jenő, az ATK Növi igazgatója szerint a parlagfű olajosbogarakat néhány éven belül mesterségesen felszaporítva lehetne kihelyezni. Hozzátette, hogy jelenleg laboratóriumi körülmények között vizsgálják a fajt, jövőre pedig befejeződhet a vadon élő belföldi állományok felderítése. 

Az eddigi vizsgálatok szerint a levéltetvek, levélbolhák, levélgombák nem jelentenek igazán hatékony biológiai megoldást. Jordán László abban bízik, hogy a parlagfű olajosbogár oda is eljut, ahová a hatósági ellenőrzés nem, így a gyomnövények eddig ismeretlen élőhelyeit is elérhetik.

A palackozott víz 3500-szor nagyobb környezetterhelést jelent a környezetre mint a csapvíz

A palackozott víz 3500-szor nagyobb környezetterhelést jelent a környezetre mint a csapvíz

A csapvíz vagy a palackozott víz jobb? Egy friss spanyol tanulmány környezeti és egészségügyi szempontból is körbejárta a kérdést.

A szakértők ismertették, hogy korábban a parlagfű olajosbogarat mediterrán éghajlaton, a magyar határtól legalább 100 kilométerre élő fajként tartották nyilván. A déli országokban emiatt jobban ismerik, olasz kutatók adatai szerint akár harmadával is csökkenthetik a parlagfűpollen koncentrációját. Magyarországon tavaly észlelték először. Előfordulását és életmódját az ATK Növi kutatja, míg a Nébih azt vizsgálja, hogy fogyaszt-e más növényeket is.

Az együttműködő intézmények képviselői hangsúlyozták, hogy a parlagfű az új módszerrel sem fog eltűnni, ám ha beválik, azzal csökkenhet a belföldi pollenterhelés.   

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!