2021. 09. 07., kedd, 11:30

Letartóztattak egy balatonfüredi bordélyház üzemeltetésével gyanúsított férfit

A Veszprém Megyei Főügyészség letartóztatását indítványozta annak az 52 éves férfinak, aki az általa vezetett balatonfüredi éjszakai szórakozóhelyen vagyoni haszonszerzés végett szexuális szolgáltatásokat nyújtó nők tevékenységét szervezte.

A megalapozott gyanú szerint az üzletszerű kerítés bűntette miatt felelősségre vont elkövető 2019 júliusától, elsősorban az idegenforgalmi szezonban mintegy 12 nőt, köztük kiskorú személyt is alkalmazott, akik a tevékenységüket anyagi ellenszolgáltatás fejében, rendszeresen végezték. A rendelkezésre álló adatok szerint a vendégek előre fizettek a gyanúsítottnak, aki záráskor a megszerzett pénz felét adta a szexuális szolgáltatást nyújtó nőknek.

Veszprém megyei fiatalok itattak le és erőszakoltak meg egy lányt, ráadásul az egészet fel is vették

Veszprém megyei fiatalok itattak le és erőszakoltak meg egy lányt, ráadásul az egészet fel is vették

Szexuális erőszak bűntettének súlyosabban minősülő esete, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete, és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt most vádat a Veszprém Megyei Főügyészség három fiatalkorúval szemben, akik a bűncselekményt magatehetetlen állapotban lévő kiskorú ismerősük...

A prostitúciós tevékenység a szórakozóhely felett kialakított szobában folyt, de a férfi előzetes egyeztetésre, külső helyszínekre is elszállította a megrendelő által kiválasztott alkalmazottját, aki azután a megszerzett bevétel felét átadta a gyanúsítottnak.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésénék veszélye miatt látta szükségesnek az elkövető letartóztatást, amellyel a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírója egyetértett és a kényszerintézkedést egy hónapra elrendelte a férfival szemben.

 

A végzés ellen a gyanúsított és a védője is fellebbezett, ezért az nem végleges.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!