2021. 09. 14., kedd, 13:32

Informatikai hallgatói labort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen

Az egyetemi képzést szolgáló informatikai labort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen, ahol a hallgatók a nagyvállalati és a kormányzati informatikai környezetet ismerhetik meg - mondta a keddi átadó ünnepségen a digitalizációért felelős helyettes államtitkár.

A Programozd a jövőd program keretében az országban elsőként Veszprémben adtak át ilyen, 60 millió forintból megvalósuló, három laborból álló létesítményt. A laborokban egyrészt hálózatépítést, másrészt felhőépítést, harmadrészt a mérnöki tervezést gyakorolhatják a hallgatók.

A program célja az egyetemi képzés színesítése, amely által nemzetközi szinten is értékes tudáshoz jutnak a hallgatók, ráadásul ingyenesen. A program keretében kiképezték az oktatókat is, valamint ingyenes vizsgára is lehetőséget kapnak a hallgatók.

Országszerte 19 intézményben telepítenek majd hasonló informatikai laborokat a közeljövőben, összesen 681 millió forint értékben. Vonderviszt Ferenc, a Pannon Egyetem rektorhelyettese kiemelte: az egyetem életében a digitális transzformációhoz való hozzájárulás kiemelten fontos, ebben nagy előrelépésre ad lehetőséget az új labor.

Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere szintén a város kiemelt céljának nevezte a "digitális megoldásokra való átállást" hozzátéve, hogy a folyamatban partnerként tekintenek az egyetemre.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!