2021. 09. 27., Hétfő, 10:24

Októberben érkezik a Balaton legnagyobb sport eseménye - XV Ultrabalaton

Az Ultrabalaton eredeti időpontja május 15-én lett volna, a vírus miatt halasztottak.

2021-ben 15. alkalommal rajtol el Magyarország legnépszerűbb közösségi sporteseménye, az NN Ultrabalaton. A Balatont megkerülő egykörös verseny egyben Közép-Európa leghosszabb futóversenye is, amelyet egyéniben, váltóban, futva vagy bringával teljesíthetnek a résztvevők. A versenyt először 2007-ben rendezték meg, ekkor egy 200 kilométer feletti ultrafutó versennyel, ahol csupán 200 fő vett részt, mostanra ez a szám már meghaladta a 16 ezret.

2020 legmeghatározóbb újítása az volt, hogy a nagy európai versenyek történetében először száműztük a műanyag poharakat a versenyről és minden tekintetben a kontinens legzöldebb futófesztiválját rendeztük meg. 2021-ben szombati csapatversenyen 48 váltóponttal és megközelítőleg ugyanennyi frissítőponttal várunk benneteket annak érdekében, hogy ezeken a helyszíneken kisebb legyen a torlódás, ezáltal zavartalanabb a versenyzés. Idén a verseny táv 216 kilométer lett – áll az esemény weboldalán.

A 216 kilométeres futóversenyt egyedül és csapatokban is lehet végezni. Egyéniben jelenleg a brit nemzetiségű Dan Lawson a csúcstartó, 18 óra 30 perc 20 másodperces idővel, ezt még 2017-ben állította. A szervezők 2018-ban a Valami Amerika 3 stábjával közösen még egy kisfilmet is készítettek.

Joshua Cheptegei világbajnok hosszútáv futó pedig tavaly üzent az Ultrabalaton résztvevőinek:

Ezen részt venni azért elég menő.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: