2021. 09. 28., kedd, 09:42

Íme a legolcsóbb és a legdrágább európai ingatlanárak

Magyarország a középmezőnyben.

Az Eurostat adatai szerint 2021 első negyedévében 6,1 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak az előző év azonos időszakához képest az EU tagországaiban, az éves növekedési szint 2007 óta nem volt ennyire magas. A legnagyobb áremelkedést Luxemburgban mérték, ahol 17 százalékos, de Dániában, Litvániában, Csehországban és Hollandiában is 10 százalék felett volt az emelkedés. Magyarországon 4,6 százalék emelkedés történt.

A főváros után Veszprémben a legdrágábbak az albérlet árak

A főváros után Veszprémben a legdrágábbak az albérlet árak

Pár nap múlva kiderül, hogy a végzett középiskolások mely felsőoktatási intézményben folytatják tanulmányaikat, amivel elkezdődik a nagy lakásvadászat is.

Egy átlagos albérletért 150 ezer forintot kell fizetnünk havonta, a megvásárolni kívánt ingatlanok esetében pedig Budapesten például 850 ezer és 1 millió forint között alakulnak a négyzetméterárak. Nagyjából azonos árak vannak Horvátországban és Észtországban, ennél olcsóbbak viszont San Marino, Szerbia, Ukrajna, Románia és Görögország fővárosaiban.

 

A legalacsonyabb ingatlanárakat a törököknél állapították meg, ahol 242 ezer forintos négyzetméteráron lehet vásárolni. A legmagasabb árak esetében az Egyesült Királyság, Franciaország és Luxemburg a dobogós, Monacót pedig ide sem vettünk, hiszen ott olyan hihetetlen áron adják el az ingatlanokat, hogy össze sem lehet hasonlítani a többi országgal, átlagosan 26,3 millió forintos négyzetméterárakról beszélünk.

Akkor hova költözzünk?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!