2021. 10. 05., kedd, 09:47

Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe

Megszületett Magyarország első állatvédelmi kódexe; a kezdeményező Állatorvostudományi Egyetem mellett az okmányt 14 másik szervezet, többek között az Országos Rendőr-főkapitányság, a Magyar Állatorvosi Kamara, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert írta alá az állatok világnapja alkalmából.

Az Állatvédelmi Kódex egységben született meg az Állatorvostudományi Egyetem, a tudományos élet képviselői, a legkülönbözőbb kormányzati szervek és a civil szféra tagjai, az önkéntes állatvédők támogatásával. Olyan állatszerető, értékelvű közösség született, amelynek tagjai önkéntes elkötelezettséget vállalnak a szakmai alapokon és együttműködéseken nyugvó állatvédelem mellett. A kódex nemcsak a társállatokra, hanem valamennyi állat védelmére alakult meg.

 

Forrás:Magyar Hírlap

Ahhoz, hogy a kódexben leírtak egészében teljesüljenek, maradéktalan összefogásra van szükség. Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért s végrehajtásáért felelős miniszteri biztos kiemelte, hogy kiemelt feladatként tekintenek az állatvédelemre.

Célunk, hogy öt éven belül Európa élmezőnyébe tartozzunk az állatvédelem területén is. A februárban elindított, tizenhárom kérdésben tartott állatvédelmi konzultáció során több mint 262 ezren mondták el a véleményüket. Ez egy olyan legitimáció, amellyel mindannyian közösen tudunk dolgozni - mondta a miniszteri biztos. 

Fizetett szabadságot kaphatnak azok a kolumbiai dolgozók, akik háziállatukat gyászolják

Fizetett szabadságot kaphatnak azok a kolumbiai dolgozók, akik háziállatukat gyászolják

Két nap fizetett szabadságot kaphatnak azok a kolumbiai dolgozók, akik kedvencük elvesztését gyászolják.

Arra buzdítanak minden állatvédelemmel foglalkozó állami, szakmai és civil szervezetet, hogy csatlakozzanak az Állatvédelmi Kódexhez, lépjenek fel közösen az állatok jóllétét előtérbe helyező szövetség mellett, hiszen az állatvédelem közös ügy. 

A kódexet aláírhatja minden állatokkal foglalkozó, valamint állatokról kommunikáló magyarországi szervezet, amely magáénak érzi és elfogadja a dokumentumban foglaltakat. Az okmány szövege elolvasható a weboldalon.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!