2021. 10. 08., péntek, 12:13

800 ezer nettó és céges BMW - Ezt kapják az Aldi pályakezdő vezetői

Rengeteg cikk születik arról évek óta, hogy az Aldi és a Lidl dolgozói Magyarországon kiemelkedő bért kapnak, és ezek a számok folyamatosan csak növekednek.

Az Aldi karriereseményén jelentették be, hogy belépő szintű vezetői bért (a 9 hónapos betanulás után) bruttó 1,2 millió forint fölé emelték, illetve egy 3-as BMW-t is kapnak. Ez a bruttóbér 798 ezer forintos nettónak felel meg eltartott gyermekek nélkül, ezzel az összeggel pedig az Aldi havi nettó bére majdnem 3,5-szerese az országos átlagnak. Persze kecsegetető az összeg, de a vezetők munkája óriási felelősséggel is jár, hiszen 4-5 boltot, illetve akár 150 dolgozót kell koordinálniuk.

Nagyot ment a Lidl tavaly, hivatalosan is a legnépszerűbb bolttá vált itthon

Nagyot ment a Lidl tavaly, hivatalosan is a legnépszerűbb bolttá vált itthon

Korábban már megszellőztettük a Trade kereskedelmi toplistáját, melyen látszott, hogy a Tesco elveszítette vezető pozícióját hazánkban, most pedig a hivatalos adatok is alátámasztották a becsült kimutatásukat.

A kiskereskedelemben évek óta nagy a munkaerőhiány, így a bolti dolgozókért is magas fizetésekkel kínálkoznak a cégek.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon:
Hírfüggő vagy?
Ez a te oldalad!