2021. 10. 29., Péntek, 18:58

Örülhetnek a bringások-Pumptrack pálya épül Nemesvámoson

Sajnos azonban a félig kész pályát máris többen használják.

Egy igazi alulról jövő kezdeményezés, a helyiek igénye hívta életre azt a Nemesvámos bringaútja mellett épülő, 102 méter hosszú pumptrack pályát, mely átadásááig már csak párat kell aludni

A pálya az építő cég, a pump-track. hu kezei alatt alakulgat, mely az Országos Bringapark Program 2. fordulójában nyert támogatást, a település és a kivitelező cég közös pályázatán.

 Ottjártunkkor az aszfaltozás még nem, de a jellegzetes kanyargós buckák és hullámok már szépen látszottak.

Volt szerencsénk a kivitelezőkkel is beszélgetni, akik terveik szerint október végén készülnek el a munkálatokkal. Sajnos azt is tapasztaltuk,  hogy a félkész pályán máris megjelentek a bringások, ami kifejezetten rossz ötlet, ugyanis a rengeteg munkaórával készülő pályának még kell egy aszfaltréteg ahhoz, hogy terhelhető legyen, így pedig elveszi az időt a pálya javítgatása.

Pályáink különlegessége, hogy nem sorozatgyártásúak, így nincs két egyforma. A környezeti adottságokhoz illeszkedően egyedileg, 3D-s modellező szoftverrel megtervezettek és megépítettek. Kialakításuknál törekszünk az esztétika és a használhatóság harmóniájára. 

olvasható a Pump-track.hu weboldalán. 

 Egy icipici türelem még és hamarosan birtokba vehetik a pályát a kicsik, nagyok, görkorisok, deszkások, rolleresek, bringások.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: