2022. 01. 17., Hétfő, 11:36

Ilyen Júlia és a balatonfüredi hattyú különleges barátsága

Mesébe illő történetbe szaladtunk bele.

Júlia már több mint 10 éve jár Balatonfüredre, legfőképp a hattyúzásért. „Füred hattyúja” egy több mint tíz éves hím, akit sokat csak az „Öreg”-nek emlegetnek, ő pedig egész évben őrzi a balatonfüredi partot, a Kisfaludy strandtól egészen a Yacht Club-ig.

Amikor minden év májusában elkezdek lejárni Füredre, minden madár idegen, egy nagy hattyú kupac, akiket meg kell ismerni. Az első öt percben az Öreg is csak egy a sok közül, de aztán megismer és odajön  üdvözölni, én pedig mindig boldog vagyok, hogy egy év után ismét megismer, még mindig itt van és jól van - mesélte Júlia a 24.hu-nak, aki a járvány óta még több időt tölt Füreden mint azelőtt.

Így esett, hogy tavaly februárban egy fiatal szürke hattyúra lett figyelmes, a szimpátia pedig kölcsönös volt: Kishölgy amint meglátta Júliát a parton, mindig odaúszott hozzá, ha pedig olyan partszakaszon találkoztak, ahol ki tudott jönni a vízből, nem habozott, igyekezett emberbarátjához.

Tudom, hogy a madarak nem kedvelik az emberi érintést, de ő elfogadta és egy idő után igényelte. Persze, nagyon hangulat lény. Volt, hogy ki kellett érdemelnem, hogy megsimogathassam, volt, hogy játékot csinált az egészből és a kapucnimat kezdte rángatni vagy ráhúzni a fejemre, de volt, hogy csak odabújt hozzám és a nyakát az enyém köré tekerte. Korábban már láttam ilyen képeket az interneten és mindig nagyon meghatódtam, most viszont én voltam ennek a csodának a részese.

Szívmelengető és ritka történet az övék, ékes példája az ember és az állat közötti barátság széles skálájára. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: