2022. 10. 23., Vasárnap, 22:09

Kedden megkezdi a Fejér-B.Á.L. Veszprém az Európa-liga csoportkörét

Németországban, a Frisch Auf Göppingen ellen lépnek pályára Kristóf Mátyásék.

Eddig nagyon változatos a Fejér-B.Á.L. Veszprém szezonja, míg a hazai bajnokságban rendre kisebb-nagyobb vereségekbe szaladnak bele, addig nemzetközi porondon csodát műveltek és kijutottak az Európa-liga főtáblájára. Kedden meg is kezdi Éles József klubja élete első nemzetközi menetelését az Európa-liga A csoportjában.

Hétfőn már utaznak is Németországba, ugyanis kedden este a Frisch Auf Göppingen ellen lépnek pályára majd a veszprémi fiatalok. Legutóbb pénteken lépett pályára a Fejér-B.Á.L., akkor a szintén Európa-liga résztvevő Ferencváros ellen küzdöttek meg. A Fradi nagyon könnyed győzelmet aratott a Veszprém fölött, mondhatni átgázoltak rajtuk, 40:23-ra ütötték ki a Fejér-B.Á.L.-t. Értelemszerűen nem ilyen ráhangolódásra számítottak a fiúk, rengeteg volt ismételten a hiba és a pontatlanság. A Fradi elleni mérkőzést követően Kristóf Mátyás, a csapat kapitánya is ezt emelte ki.

lyen játékot nem engedhetünk meg magunknak úgy, hogy az Európa-ligában szereplünk. Tényleg nagyon el kell gondolkodnia mindenkinek, hogy mi okozta ezt a förtelmes vereséget. Illetve ki kell javítani a hibáinkat. Nem lesz sok időnk, de előre kell tekintenünk, valahogy muszáj kijönnünk ebből a hatalmas gödörből most.

Menni fog srácok! Mi nagyon szorítunk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: