2023. 02. 06., Hétfő, 08:20

Sikerrel járt a balatoni petíció, amely csak a törvény betartását kérte

Királymezei Ágnes még augusztusban indított petíciót a SzabadaHangon azért, hogy a fonyódligeti Árpád parton – mindössze néhány méterre a Balatontól – ne épüljenek új vendéglátóegységek. Ő és a több mint 9 ezer aláíró célt ért – írja az aHang a közleményében.

A fonyódligeti Árpád partnak az a különlegessége, hogy ugyan kb. 1 kilométer hosszú, de kifejezetten keskeny, körülbelül 10 méteres. Ezután egy szintén keskeny bicikli- és autóút, majd előkertek és a nyaraló-, illetve lakóingatlanok következnek. A szabadstrand már számos funkcióval rendelkezik: futópálya, öltözők, padok, mosdók, játszóterek felelnek az ide látogatók kényelméért, de büfék és éttermek is vannak a part környékén. 

Ezek mellé létesült volna négy, kb. 16-18 méter hosszú és 5 méter széles teraszos építmény: a polgármester (Fonyód önkormányzata nevében) adta bérbe vendéglátóegységek létrehozása céljából az Árpád partra vezető utcák partszakaszi részét.

Tette mindezt annak ellenére, hogy alkotmánybírósági határozat tiltja, hogy a Balaton partjától 30 méteren belül új épület létesüljön. 

A törvény ugyanakkor azt megengedi, hogy meglévő épületeket felújítsanak, így egy régi bódét át fognak építeni, de a helyi lakosok és nyaralótulajdonosok erőfeszítései sikerrel jártak, és új épületek már nem fognak létesülni.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: