2023. 02. 14., Kedd, 08:05

Tovább drágulhat az iskolai menza?

Az elszálló élelmiszer- és energiaárak miatt a közétkeztető cégek kiadásai egyre magasabbak.

Tavaly szeptemberben átlagosan harminc százalékkal drágult meg az óvodai és iskolai menza, a szülők egy része több ezer forinttal magasabb számlákat kapott, mint korábban. Ez pedig úgy néz ki, hogy még nem állt meg. Az infláció növekedése és a gazdaság egyre erősebb gyengülése, valamint az elszálló élelmiszer- és energiaárak miatt a közétkeztető cégek kiadásai egyre magasabbak, ezért várhatóan tovább növekszik majd 20-30 százalékkal az óvodai és iskolai ebéd ára.

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége már tavaly ősszel figyelmeztette a kormányt, hogy milyen mértékű áremelkedésre kell számítani.

Vannak olyan települések, ahol már emelkedtek is idén az árak és ott a középfokú iskolákban tanulók 704 forintot fizetnek az ebédért, az általános iskolások a napi háromszori étkezésért több mint ezer forintot.

Az ingyenes étkeztetés pedig nem jár mindenkinek, a jelenlegi gazdasági környezetben pedig az ekkora méretű összegek is sokat számítanak! A SzabadaHang felületén petíciót is indítottak ez ügyben, ahol is arra kérik a Pénzügyminisztériumot, hogy a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségével együtt hozzák meg a megfelelő intézkedéseket, vonjanak be forrásokat, hogy meggátolják az óvodai és iskolai menzák további drágulását.

Nálatok mi a helyzet a menzák kapcsán?

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: