2023. 06. 04., Vasárnap, 20:11

Nem sikerült a csoda, kikapott a VLS az osztályozón

Ez pedig azt jelenti, hogy a jövő évi szezonban is az NBIII-ban szerepel majd városunk csapata.

Vasárnap rendezték meg a labdarúgó NBII osztályozójának második mérkőzését a Practical VLS és a Nyíregyháza Spartacus FC között. Az első összecsapás 0:0-s döntetlennel zárult, így igen csak nagy volt a tét a hétvégi mérkőzésen. Ezúttal a szabolcsi alakulat játszott hazai pályán, azonban ők sem a városukban, hanem a Kisvárda pályáján fogadták a Veszprémet.

A Nyíregyháza jobban kezdte a mérkőzést, nagyon hamar gólt is szereztek. A 9. percben egy furcsán eltalált lövéssel sikerült betalálniuk a hazaiaknak, amire viszont ezt követően nem érkezett válasz a Veszprémtől. Pető Tamás tanítványai bár próbálkoztak szépen a második félidőben is, azonban gólt nem sikerült szerezniük.

A végeredmény így maradt 1:0, ami azt jelenti, hogy a Nyíregyháza megőrizte a másodosztályú pozícióját, míg a Veszprém továbbra is az NBIII-ban folytatja a küzdelmeit.

Minden elismerést megérdemel a Practical VLS csapata, akik az egész szezonban kimagaslóan játszottak! Bízunk benne, hogy a következő idény végén is meg lehet célozni azt a magasabb osztályt!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: