2023. 06. 28., Szerda, 16:52

Befutott az új balatoni flotta, tömegek várták a hajókat Siófokon

Megérkeztek a Balatonhoz vezető Sió-csatorna utolsó szakaszához a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) új személyszállító hajói, amelyek egy hete indultak el Komáromból. A két új kompot és két új katamaránt szállító flotta csaknem 400 kilométert tett meg az elmúlt közel egy hétben, érkezésüket tömegek várták Siófokon.

40 év után új hajói lesznek a Balatonnak - Már vízre is került az első komp!

40 év után új hajói lesznek a Balatonnak - Már vízre is került az első komp!

Zajlik a BAHART flottájának megújítása, az első komp néhány napja már vízre is került a gyártó komáromi üzemében. Még az idei évben mind a négy új hajó a Balatonra is megérkezik, mely történelmi jelentőségű, hiszen 40 éve nem volt új hajója a Balatonnak.

A Balatoni Hajózási Zrt. emlékeztetett arra, hogy a négy új hajó június 21-én indult el Komáromból, a flotta a Balaton kedvező vízállásának köszönhetően kelhetett útra. Az eleinte hét hajóból álló flotta először a Duna 272 kilométeres szakaszán haladt végig Komárom és a Sió torkolata között.

Veigl Gábor, a Bahart vezérigazgatója rámutatott arra: örömmel látták, hogy milyen élénk érdeklődés övezete a hajók útját. Mint mondta, először a Duna, majd a Sió mentén számos alkalommal várták a flottát az érdeklődők.

A két új komp, Szántód és Tihany a jelenlegi kompokhoz hasonlóan Szántódrév és Tihanyrév között közlekedik majd. A két új katamarán pedig Balaton és Tomaj néven a következő hajózási szezontól kezdve a legforgalmasabb útvonalakon áll majd forgalomba. A Tomaj Fonyód és Badacsony között közlekedik majd, a Balaton pedig a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalon teljesít majd szolgálatot.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: