2023. 07. 23., Vasárnap, 16:59

Hétfőn kánikula, utána egy kisebb hidegfront

Azért a vastag pulóvereket még nem kell elővenni!

Hétfőn még kánikulával kell számolnunk, az Időkép előrejelzése szerint hajnalban 14-20 fok között alakulnak majd a minimumok, de délutánra már rendesen felmelegszik az idő, a 35 fokot is elérheti a hőmérő. Azonban az esti órákban záporok, zivatarok érkezhetnek nyugatra és északra, késő este pedig a keleti területekre. Aztán végre jön egy kis hidegfront.

Kedden egy hidegfront éri el térségünket, melynek hatására több helyen előfordulhat zápor, zivatar, főként az északi, északnyugati tájakon lehetnek hevesebb események. A szél zivatarok környezetében támadhat fel. A csúcshőmérséklet 25-34 fok között alakulhat, délkeleten lesz a legmelegebb. Szerdán erősen gomoly- és fátyolfelhős lesz felettünk az ég, és több helyen alakulhatnak záporok, zivatarok. Délután nyugat felől fokozatosan kitisztul az ég, megszűnik a csapadék. Az északnyugati szél többfelé viharossá fokozódik. Napközben 20-27 fok között alakulhatnak a maximumok.

Csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben még északkelen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A nyugatias szél veszít erejéből, de még több helyen megerősödhet. A csúcshőmérséklet 21-27 fok közé esik vissza.

Csütörtökön még mindig nem lesz annyira meleg, de onnantól újra elkezd felfelé menetelni a hőmérséklet.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: