2023. 10. 06., Péntek, 19:08

Erődemonstráció Egerben, 29 góllal győzött a Telekom Veszprém

Továbbra is veretlen a magyar bajnokságban az Építők.

Péntek este rendezték meg a K&H Férfi Kézilabda Liga 5. fordulóját, ahol is a címvédő Telekom Veszprém a QHB Eger otthonában lépett pályára. A mérkőzés előtt sem volt igazán kérdés, hogy ki számít a találkozó esélyesének, de az összecsapás meg is mutatta a két klub közötti különbséget. A múltkori három hiányzó továbbra sem volt ott a keretben, Andreas Nilsson betegség, Yahia Omar kisebb térd-, Kentin Mahé pedig kisebb vállsérülés miatt nem játszottak. A két csapat utoljára a 2021/22-es szezonban találkozott egymással. A Veszprém Arénában 11, idegenben pedig 8 góllal bizonyult jobbnak a Veszprém a Heves megyei alakulatnál.

Az első játékrész a hazaiak góljával kezdődött, de a Veszprém egyből fordított is. Lényegileg az első pillanattól kezdve leuralta a vendég csapat a mérkőzést. Negyed óra után, Cassado góljával már 12:6-ra vezetett a Telekom Veszprém. Alig kellett húsz perc ahhoz, hogy meglegyen a 10 gól a két csapat között (6:16). Egészen elképesztő rohamot vezényeltek le Fabregasék, a félidőre 16 gólos előnnyel ment a magyar rekorder. Szünetben QHB Eger – Telekom Veszprém 9:25.

A másodi félidőben is tovább hengerelt a Veszprém. Öt perc kellett ahhoz, hogy már 20:30-t mutasson az eredményjelző. Ignacio Biosca fantasztikus védéseket mutatott be, míg elől rendre eredményesek voltak a vendégek támadásai. 15 perc elteltével Vailupau meglőtte az Építők 40. gólját, ezzel 27-re növelve a vendégek előnyét (13:40). Egészen az 55. percig kellett várni arra, hogy az Eger megszerezze a 20. gólját, de ez már csak szépítésre volt jó. A Telekom Veszprém igazi erődemonstrációt tartott péntek este. Végeredmény QHB Eger – Telekom Veszprém 22:51.

A Telekom Veszprém legközelebb a Porto ellen lép pályára itthon, a Veszprém Arénában, a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában. A portugálok ellen sosem könnyű a játék, de reméljük Ilic mesternek van egy-két jó húzás a tarsolyában.

Szép volt fiúk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: