2023. 11. 21., Kedd, 13:16

A veszprémi úszótrió mindhárom tagja megcélozta az olimpiát

Az egyaránt Veszprémben készülő három nyíltvízi úszó, az olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf, a kétszeres vb-ezüstérmes Betlehem Dávid és a junior Európa-bajnok Sárkány Zalán megcélozta a jövő évi párizsi olimpiát.

A 20 esztendős Sárkány az Egyesült Államokban tanul az Arizona State Egyetemen, ahol Michael Phelps korábbi edzőjével, a legendás Bob Bowmannél edz. A Kőbánya SC úszója az amerikai felkészüléséről elárulta, hogy Bowman nemcsak egy-egy kiemelkedő tanítványára fektet nagy hangsúlyt, hanem próbál minél több versenyzőnek segíteni, főleg technikailag. Örül annak, hogy ő is ezek között a sportolók között lehet. Ennek ellenére az elmúlt fél évben halasztott, így a veszprémi nyíltvízi specialistákkal, Rasovszky Kristóffal és Betlehem Dáviddal készül, legközelebb pedig a decemberben a Győr Openen ugrik medencébe 1500 méter gyorson, amelyen komoly célokat tűzött ki maga elé.
A veszprémi edzőről a nyílt vízen csapattal kétszeres világbajnoki ezüstérmes Betlehem Dávid is elismerően nyilatkozott, elmondása szerint a szakember nem kivételezik az eredményesebb úszókkal és partnerként tekint rájuk az edzéseken. Sárkány mellett Betlehem is kipróbálta magát a medencés számokban, ahol egyre jobb eredményeket produkált.

Szeretnék jól felkészülni, hogy amikor bemondják, még két perc van a rajtig, akkor nyugodt tudok maradni. Ha bízni tudok magamban, akkor úgy gondolom, bármit elérhetek, amit szeretnék - mondta Betlehem.



A nyílt vízen olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf - aki már az idei fukuokai vb-n teljesítette az olimpiai szintet - elárulta, hogy ismét éremért utazik az ötkarikás játékokra.

Szeretnék újra a dobogón lenni, ezt nem titkolom, aztán majd meglátjuk, hogy ebből arany, ezüst vagy bronz lesz - fogalmazott, majd kiemelte, hogy sok jelentkező akad erre a három éremre: német, olasz és francia riválisai mellett csapattársát, Betlehemet is az esélyesek között említette. Elmondása szerint további versenyzők is meglepetést okozhatnak, így nehéz előre megjósolni, mi fog történni. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: