Közel háromezer négyzetméteres jégfelületen, egy kilométer hosszan lehet majd korcsolyázni.
Grandiózus fejlesztést jelentett be Balatonfüred, egyedülálló mobil jégpályával rukkolnak elő a 2023-as téli szezonra, ahol közel háromezer négyzetméteren, megszakítások nélkül egy kilométer hosszan lehet majd korcsolyázni, ráadásul mindezt a csodás Balaton parton, Füred legkedveltebb részén.
Kialakítanak egy jégfolyosót, mely három jégpályát köt majd össze: Zákonyi utca (900 négyzetméteres), a Vitorlás téri (375 négyzetméteres) és a Tagore sétány (330 négyzemtéteres) pályái kapcsolódnak az impozáns fejlesztés által, ezáltal a tíz centiméter vastag jégen korcsolyázva csodálhatjuk meg a Balaton partot, ráadásul oda-vissza is haladhatunk majd rajta.
A korizás mellett további jégsportokra is nyílik majd lehetőség: jéghoki hálók, jégteke szettek is használhatók lesznek, ahogy büfé, melegedő-és kölcsönző sátor, plusz értékmegőrző szekrények is helyt kapnak a pálya mellett.
A belépő a teljes műjégpályára pedig megfizethető áron lesz: 3-14 év közötti gyermekeknek 800, diákoknak 1100, míg felnőtteknek1600 forintért kínálják az egyedülálló élményt. A fürediek pedig extra kedvezményesen, füredi diákoknak mindössze 600, füredi lakosoknak 900 forintba kerül majd, míg a 14 év alattiaknak ingyenes lesz a belépés.
A térségben egyedülálló pálya december elején nyit, és várhatóan január végéig használható majd. Belépőt a Zákonyi utcai és a Vitorlás téri jégpályán tudtok váltani.
Na ki tervez menni?