2024. 01. 16., Kedd, 08:55

Ma eldől a csoportelsőség sorsa

20:30-tól Izland lesz az ellenfél.

Ma este játssza az utolsó csoportmérkőzését a magyar férfi kézilabda válogatott a németországi kontinenstornán. A mienk két nagyon szoros mérkőzésen tudtak győzedelmeskedni, amivel jelenleg a csoport élén állnak. Este pedig az is eldől, hogy hányadik helyen jutunk tovább, ugyanis a csoport második Izland ellen lép a nemzeti együttes. De nézzük is meg, hogyan végződhet a csoport, és mire érdemes odafigyelni. Két forduló után a tabella így áll:

Első helyen jutunk tovább, ha ma pontot szerzünk, akkor biztosan csoportelsők leszünk. Ehhez tehát elegendő egy döntetlen is. Amennyiben nyerünk, akkor a 100%-os mérleggel nyerjük meg a C csoportot. Második helyen jutunk tovább, ha Izland nyer, és megszerzi a két pontot, ezzel megelőzve minket.

Fontos azonban az is, hogy a középdöntőbe visszük tovább magunkkal a csoportból szintén továbbjutó csapat elleni pontunkat. Tehát, ha nyerünk ma Izland ellen, akkor teljesen mindegy, hogy az északiak, vagy a szerbek jutnak tovább, mind a két esetben két pontot viszünk magunkkal. Ha azonban döntetlent játszunk, akkor Szerbia már nem tudja megelőzni Izlandot, és csak egy pontot viszünk magunkkal. Míg ha kikapunk, akkor második helyen megyünk tovább 0 vitt ponttal.

A középdöntőben az A és a B csoport továbbjutóival küzdünk majd meg, amely nem lesz egy egyszerű menet. Várhatóan szembe találkozunk majd Németországgal és Franciaországgal az A csoportból, míg a B kvartettből Horvátországgal, Spanyolországgal, vagy akár Ausztriával is (attól függően, hogy az utolsó körben mit játszanak egymással).

Ma 20:30-tól szurkoljunk a magyar fiúknak! Mindent bele!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: