2024. 02. 12., Hétfő, 22:57

Ingatlancsalás emberöléssel ügyben nyomoz a Veszprém Vármegyei Rendőrség

A bűnszervezet hamis szerződésekkel szerzett meg Balaton-parti és budapesti ingatlanokat. 

2022 tavaszán indult csalás és más bűncselekmények gyanúja miatt eljárás a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Gazdaságvédelmi Osztályán. A nyomozás során kiderült, hogy a fővárosban egy kiterjedt kapcsolatrendszerű csoport ingatlancsalásokat követett el, és a törvénytelenül megszerzett ingatlanokat rövid időn belül értékesítették.

Hamis ajándékozási, illetve adásvételi szerződésekkel szerezték meg budapesti és Balaton-parti ingatlanok tulajdonjogát, melyek többsége végrehajtással terhelt, vagy a tulajdonosaik külföldön élnek, illetve elhaláloztak. Az így megszerzett épületeket a csalók rövid időn belül értékesítették magánszemélyek, illetve vállalkozások részére, és az értük kapott vételárat egymás között elosztották.


 EMBERÖLÉS

Az ügy azonban nem állt meg itt, ugyanis időközben a KR NNI Nemzeti Szolgálat feljelentése után kiderült, hogy egy 69 éves törteli nőt megöltek és a kútba dobtak. Kiderült, hogy a nő az ingatlancsalás strómanja volt, emiatt kellett meghalnia. Az NNI és a veszprémi rendőrök közös munkája során összeértek a szálak: az emberölés elkövetésének gyanúja megalapozottá vált két olyan személlyel szemben, akik az ingatlancsalási ügynek is gyanúsítottjai. A gyanúsított S. Zoltánt és társát D. Szilviát január végén fogták el. 

A nyomozás során kinyert bizonyítékok szerint D. Szilvia és S. Zoltán megfojtották az áldozatot, majd holttestét egy ceglédi, romos tanya kútjába dobták. Az áldozat telefonját D. Szilvia még jó darabig magánál tartotta, és arról az asszony ismerőseinek üzeneteket küldött, ezzel azt a látszatot keltve, mintha még élne. Az áldozat eltűnéséről szomszédja tett bejelentést, az is feltűnt neki, hogy kutyái ellátatlanul maradtak, írja a police.hu. 

Az emberöléssel meggyanúsított férfi és nő tagadja a bűncselekményt. A nyomozás továbbra is tart, azt is vizsgálják, hogy kettejüknek voltak-e esetleg további bűntársai is.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: