2024. 02. 13., Kedd, 06:30

Ludovic Fabregas: „Megpróbáljuk az első két helyet elérni”

A Veszprém francia beállósa szerint a védekezésükön kell javítaniuk elsősorban.

A héten megkezdi az idei évi BL szereplését is a Telekom Veszprém. Első alkalommal a Porto ellen lépnek pályára, a mérkőzéssel kapcsolatban pedig Ludovic Fabregas, a csapa francia, friss Európa-bajnok beállósa osztotta meg a gondolatait a klub honlapján. Fabregas kiemelte, hogy ez lesz az év első BL-mérkőzése, ami mindig nehéz.

Az FC Porto nagyon jól teljesít, tavaly, a szurkolóink előtt egy nagyon jó meccset játszottunk ellenük, de most már új év van, ez lesz az év első BL-mérkőzése, ami mindig nehéz. Szóval nagyon várjuk ezt a találkozót. A Porto is nyerni akar, nyilván esélyük van a nyolcaddöntőre, szóval fontos számukra ez az összecsapás. És természetesen számunkra is az, mert megpróbáljuk az első két helyet elérni és így közvetlenül a negyeddöntőbe kerülni.

A francia légiós hozzátette, hogy a védekezésükön kell javítaniuk elsősorban, és természetesen az egész játékon. Szerinte a döntő momentumokban jobbnak kell lenniük.

Úgy vélem, támadásban jól játszunk. Védekezésben is, de ott 60 percen keresztül kell hoznunk ezt a szintet. Bízom a csapatban, de jobbnak kell lennünk, hiszen ez a Bajnokok Ligája. Azt gondolom, hogy a legjobbunkat fogjuk nyújtani csütörtökön!

A mérkőzés csütörtök este lesz, 20:45-től, amelyet élőben követhetünk a Sport1 TV-n.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: