2024. 02. 15., Csütörtök, 10:19

További 100 híresség állt a pénteki, Hősök téri tüntetés mellé

Az eseményre már több, mint 30 ezren jelezték vissza a részvételi szándékukat. 

Civil kezdeményezésként valósul meg az a tüntetés, melyet pénteken 18:00-kor a Hősök terén 9 tartalomgyártó hívott életre és az Odakint most szörnyek járnak jelmondattal utal arra a példátlan pedofil botrányra, mely már két vezető politikus lemondását követelte. A megmozdulás szervezői szerint azonban ezekkel a lemondásokkal sem történt igazán megnyugtató lépés az ügyben, további lépések szükségesek a valódi gyermekvédelem megteremtésére. 

Tüntetést szervez Azahriah, a Jólvanezígy, Gulyás Marci és más tartalomgyártók pénteken a Hősök terére

Tüntetést szervez Azahriah, a Jólvanezígy, Gulyás Marci és más tartalomgyártók pénteken a Hősök terére

Odakint most is szörnyek járnak-Tüntetés az áldozatokért február 16-án, pénteken 18:00-kor a Hősök terén.

 A társadalomi reakció a legnagyobb cél, azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy mindannyian mit tehetünk ebben az ügyben, itt az ideje egy kicsit állampolgárként viselkedni

nyilatkozta a Jólvanezígy-es Szabó Márton (Csoki) az ATV-ben. 

A tüntetésre már több, mint 30 ezren jelezték vissza részvételüket, és a megmozdulás mellé most további 100 híresség állt mellé:

  • Till Attila műsorvezető
  • Puskás-Dallos Péter énekes, műsorvezető
  • Puskás-Dallos Bogi énekesnő
  • Radics Péter digitális tartalomkészítő
  • Csobot Adél énekesnő
  • Istenes Bence műsorvezető
  • Schwarcz Ádám Beton Hofi előadó
  • Kajdi Csaba modellügynök, influenszer
  • D. Tóth Kriszta újságíró
  • Köllő Babett színésznő
  • Tóth Andi énekesnő
  • Lakatos László humorista
  • Mácsai Pál színművész, rendező, színházigazgató
  • Borbély Alexandra színművész
  • Nagy Ervin színművész
  • Náray Tamás divattervező, író, festő
  • Fekete Giorgio zenész
  • Telegdy Dániel, T. Danny előadó
  • Szirmai Gergely digitális tartalomkészítő, Hollywood Hírügynökség, 
  • Vásáry André énekes
  • Zsozeatya gamer
  • Szabados Ági műsorvezető
  • Miller Dávid műsorvezető
  • Balázs Andi színésznő
  • Járai Máté színész
  • Járai Kíra szinkronrendező
  • Steiner Kristóf újságíró
  • Lakatos Márk stylist
  • Lukács Miki műsorvezető
  • Ábel Anita színész
  • Puzsér Róbert publicista, rádiós műsorvezető
  • Lábas Viki énekes
  • Solti Bernadett influenszer
  • Gryllus Dorka színésznő
  • Kovács Patrícia színművész
  • Alföldi Róbert színművész, rendező
  • Thúróczy Szabolcs színész
  • Rainer-Micsinyei Nóra színésznő
  • Görög Zita modell, színésznő
  • Wossala Rozina vállalkozó
  • Dezsényi Eszter Influeszer zenei menedzser
  • Horváth Oszkár rádiós műsorvezető
  • Hundred Sins zenei producer
  • Tatár Csilla szerkesztő-újságíró
  • Majer Péter zenész
  • Csepelyi Adrienn újságíró
  • Alexa András, TheRavenCroaks digitális tartalomkészítő
  • Antal Éva Vászonzsákoslány digitális tartalomkészítő
  • Andó Bíborka digitális tartalomkészítő
  • Juhász Marci zenész Dzsúdló 
  • Jakab Juli színésznő, dramaturg, forgatókönyvíró
  • Kiss Tamás JustVidman digitális tartalomkészítő
  • Fancsikai Péter videós
  • Fésűs Nelly színésznő
  • Gömöri András Máté színművész
  • Polyák Lilla színművész
  • Verebély Vivien influenszer
  • Nagy Norbert influenszer
  • Annoni Zita fotográfus
  • Kovalcsik Ildikó Lilu műsorvezető
  • Pál Marci Család az család alapítója
  • Hanol Ádám Család az család alapítója
  • Hodász András tartalomgyártó
  • Balatoni József Jocó Bá történelemtanár, író, tréner
  • Nádai Anikó műsorvezető
  • Schmidt Gergő Tembo zenei producer
  • Csonka András színművész
  • Nagy Alexandra színművész
  • Horváth Tamás énekes
  • Benedek B. Ágota író, forgatókönyvíró
  • Borsi Bálint digitális tartalomkészítő
  • Máthé Lévi digitális tartalomkészítő
  • Ott Anna művészeti menedzser
  • Korn Anita design-és művészetmenedzser
  • Debreczeni Dóri kétszeres fitness világbajnok
  • Hering András főszerkesztő
  • Priger Inez körvonal alapító
  • Mehringer Marci énekes
  • Szabó Hédi tartalomkészítő
  • Hadas Kriszta szerkesztő, riporter
  • Péterfy-Novák Éva író
  • Péterfy Gergely író
  • Huszka Ági szín-és stílustanácsadó
  • Szentesi Éva író
  • Szalay Bence színművész
  • Papp Virág, Virágéknál illusztrátor
  • Szőllősi Nóra Ciklusmesék alapító
  • Füstös Bálint zenész, Margaret Island
  • Sztarenki Dóra színésznő
  • Varga Marcell digitális tartalomkészítő
  • Kozmosz zenekar
  • Sápi Vivi influenszer
  • Nyáry Luca író
  • Bogos Csaba újságíró
  • Búzás Bence zenész
  • Tolvai Renáta énekesnő
  • Szabó Erika színész
  • Törőcsik Kristóf zenész, Margaret Island
  • Vajtó Lajos üzletember
     

     

Ki megy?  

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: