2024. 02. 22., Csütörtök, 08:00

Dragan Pechmalbec: „Szeretnénk visszavágni”

Ma este újra hazai pályán játszik BL mérkőzést a Telekom Veszprém.

Ahogy arról tegnap már beszámoltunk, ma lép először pályára itthon a Telekom Veszprém az idei évben – legalább is, ami a Bajnokok Ligáját illeti. Az ellenfél pedig a dán GOG csapata lesz, akiktől ősszel 6 góllal kikaptunk. Dragan Pechmalbec, a Veszprém beállósa kiemelte, az elsődleges cél, hogy visszavágjanak a múltkori vereségért, és itthon tartsák a két pontot.

Először is, a tavalyi évben, a kinti Bajnokok Ligája mérkőzést sajnos elvesztettük ellenük, mondhatjuk, hogy nagyon rosszul játszottunk azon a meccsen. Sőt az egyik legrosszabb teljesítményünk volt. Szóval szeretnénk visszavágni ezért, ez az elsődleges célunk! Szeretnénk közvetlenül a negyeddöntőbe jutni, ehhez pedig győznünk kell, meg kell szereznünk a két pontot, hogy a csoport 1.-2. helyén végezzünk.

A szerb beállós hozzátette azt is, hogy jó lesz újra hazai pályán BL mérkőzést játszani. Szerinte nagyon jól játszottak Portóban múlt héten, magabiztosnak érzi magukat és hangsúlyozta, hogy így kell felkészülniük erre a találkozóra is.

Mindent bele fiúk!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: