2024. 04. 25., Csütörtök, 20:18

Óriási csata a BL negyeddöntő első párharcán

A Telekom Veszprém egy gólos győzelmet aratott.

Csütörtök este hazai pályán fogadta a Telekom Veszprém az Aalborg csapatát a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A dán sztárcsapat kezdte jobban a találkozót, a 10. percben már 6 gólnál jártak a vendégek, míg a Veszprém egyszer tudott betalálni a kapuba. A hazaiak nem tudtak közelebb kapaszkodni, Vlah és Arnoldsen vezérletével az Aalborg tartani tudta az előnyét. A félidőben 12:17-es dán vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

A második játékrész első 10 percében a Veszprém próbált meccsben maradni, és egyre jobban zárkóztak fel. A 48. percben, Remili találatával lett ismét egy gól a különbség (23:24). Egyenlíteni viszont csak 27:27-nék tudott az Építők, 7 perccel a vége előtt. A vége aztán őrületes játékot hozott, a Veszprém futott az eredmény után, de csak egalizálni tudtak rendre, fordítani nem. 19 másodperccel a vége előtt a Veszprém szélsője, Elisson egyenlíteni tudott (31:31), de a dánoknak maradt még idejük egy támadásra. És itt jött Omar Yahia, aki egy nagyszerű labdaszerzést követően, az utolsó másodpercben gólt szerzett. A játékvezetők hosszasan egyeztettek a zsűriasztallal, hogy megadják-e, ám végül befújták a találatot. Ezzel a Telekom Veszprém 32:31-re legyőzte az Aalborg csapatát.

Folytatás jövő héten szerdán!

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: