Éles Józsefék Budapesten léptek pályára.
Hétvégén rendezték meg a 2023/2024-es férfi kézilabda bajnokság 24 fordulóját. A K&H Ligában a már biztos kieső Fejér-B.Á.L. Veszprém a PLER Budapest otthonába látogatott szombat este. A fővárosiak a kiesés elől menekülnek, így nagyon felszívták magukat a hétvégi találkozóra. Kristóf Mátyásék az első félidő hajrájáig még lépést tudtak tartani a PLER-rel, de a szünetben már 6 gólos volt a hazaiak előnye (21:15).
A második játékrészben hullámzott a játék. Volt, hogy egy gólra is fel tudott kapaszkodni Éles József klubja, de utolérni nem tudták a PLER-t. Több hiba is volt mind a két oldalon, az olló pedig megint elkezdett szétnyílni. A pontatlanságok sokaságáról árulkodik az is, hogy az 57. percben született meg az utolsó gól, ezután már nem tudott eredményes lenni egyik csapat sem. Végül 36:28-ra győzött a PLER, ezzel pedig ismét kikerült a kiesőzónából.
Még két mérkőzés van vissza a Fejér-B.Á.L. Veszprémnek az idei szezonból. Május 10-én az Eger otthonában lépnek pályára a fiúk, május 15-én pedig hazai pályán búcsúznak az első osztálytól a Telekom Veszprém ellen.