2024. 10. 08., Kedd, 15:39

A volt veszprémi alpolgármester fizetése a miniszterelnökét is elérheti az új pozíciójában

A Magyar Narancs cikke szerint Brányi Mária, az előző ciklus egyik alpolgármestere, a polgármester főtanácsadójaként folytatja.

Részletes cikket közölt a Magyar Narancs arról, hogy Porga Gyula polgármester megsegítésére új alpolgármesteri, tanácsnoki, főtanácsadói tisztségeket hoznak létre Veszprémben. Korábban már mi is beszámoltunk arról, hogy az eddigi két alpolgármesteri pozíció helyett a mostani ciklusban három alpolgármestere lesz a városunknak. Nem csak a számokban, hanem a személyekben is lesz változtatás, ugyanis a korábbi alpolgármestereket lecseréli Porga Gyula, helyettük Varga Tamás, Sótonyi Mónika és Muraközy Péter töltik majd be a tisztséget.

Csütörtökön alakul meg az új közgyűlés, három új alpolgármester is lenne a ciklusban

Csütörtökön alakul meg az új közgyűlés, három új alpolgármester is lenne a ciklusban

Porga Gyula szerint a következő öt év célja, hogy Veszprém minél előkelőbb helyre érkezzen az európai városok élhetőségi listáján.

A Magyar Narancs cikke szerint további öt tanácsnok segíti majd Porga Gyula munkáját. Az öt tanácsnokból három fideszes (köztük Hegedűs Barabara, korábbi alpolgármester), a másik kettő pedig Porga két ellenzéki kihívója, Hartmann Ferenc és Adamecz Zoltán lesznek. Érdekesség, ahogy a Narancs is rávilágít erre, az előző ciklusokban tanácsnokok nem dolgoztak a veszprémi testületben, ezt éppen a Fidesz szüntette meg 2006-ban hatalomra kerülve.

A legpikánsabb információ mégis az, hogy a három alpolgármester, valamint az öt tanácsnok mellett egy főtanácsadót is alkalmazni fog a polgármester. Ő pedig nem más, mint a korábbi másik alpolgármester Brányi Mária, aki idén már nem indult a választásokon. A főtanácsadónak a polgármester lesz a munkáltatója, ő határozza meg a havi tiszteletdíját is. Ilyen pozíció még nem volt Veszprémben.

Az előterjesztés szerint díjazása még Orbán Viktor miniszterelnök tiszteletdíját is elérheti, de nem lehet több, mint a 2023 decemberi bruttó átlagkereset tízszerese, vagyis 6,5 millió forint

– írja a Magyar Narancs.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: