Xavi Pascual együttese hazai pályán játszik csütörtökön.
A héten már folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei. A negyedik fordulóban a Veszprém HC hazai pályán fogadja a Dinamo Bukarest csapatát csütörtökön. A bakonyi csapat az első két mérkőzését megnyerte, először a Berlint, majd a Párizst győzték le. A harmadik fordulóban azonban egy fájó vereségbe szaladtak bele a Sporting ellen Lisszabonban. Xavi Pascual együttesének nem sok ideje volt pihenni, a múlt heti klubvilágbajnokságot követően a hétvégén már bajnoki mérkőzést játszottak, most pedig már a románokra készülnek.
A Dinamo Bukarest a Sportinghoz hasonlóan eddig hibátlanul áll a csoportban. A Rosta Miklóssal felálló román csapat a Fredericiat ütötte ki 9 góllal, a második körben a Wisla Plockot győzték le, míg a harmadik mérkőzésükön az Eurofarm Pelistert fektették két vállra. A Veszprémnek nem lesz könnyű dolga, ellenfelüknek volt egy hetük pihenni és készülni a találkozóra, de az biztos, hogy Nedim Remiliék csakis a győzelemre mennek a saját közönségük előtt.