2024. 10. 21., Hétfő, 00:00

Csütörtökön érkezik az utolsó Tom Hardy féle Venom-film

Edddie Brock és Venom utolsó táncát láthatjuk majd.

Október 24-én, azaz most csütörtökön mutatják be a Venom - Az utolsó menet (eredeti cím: Venom: The Last Dance) című filmet. A film a Venom (2018) és a Venom 2. - Vérontó (2021) folytatása lesz, és ez lesz az utolsó Venom-film Tom Hardy főszereplésével.

Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája, aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról, a saját fajtársai rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják. Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll a fajtársai ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: