2024. 10. 30., Szerda, 00:00

500 fát ültet el az aHang a nemzeti konzultáció környezeti terhelésének enyhítésére

Hétfőn elkezdődött az új nemzeti konzultáció, az aHang pedig a januárban befejezettnek próbálja ellensúlyozni a kárait. A szervezet a közleményében arról ír, hogy november 7-én 500 fát fognak elültetni, amellyel a korábban általuk összegyűjtött ívek környezeti szennyezését ellentételezik.

Az aHang szerint a kormány évről évre előveszi a nemzeti konzultációt, amely a nevével ellentétben semmi más, mint propaganda kampányeszköz, amelyet a hatalom a saját szimpatizánsainak mozgósítására alkalmaz. Emlékeztettek arra is, hogy a legutóbbi konzultáció során a kormány 7 800 000 kérdőívet gyártott le, és ebből mindössze másfél milliót kapott vissza. . 

Idén év elején megmutattuk, hogy a nemzeti konzultáció semmilyen párbeszédet nem eredményez. Irányított propaganda kérdések, amelyeket a hatalom kampányeszközként használ. Van azonban annak egy groteszk mivolta, hogy miközben még az előző konzultáció által okozott környezeti károkat próbáljuk enyhíteni, a kormány éppen most kezd egy újabb közpénz milliárdba kerülő nemzeti konzultációba. Ez most ha úgy tetszik a civil ellenállás erdeje lesz.

– olvasható a szervezet közleményében.

Cigánd mellett fognak elültetni az aHang aktivistái 500 facsemetét. A faültetéshez a 10 millió Fa közössége nyújt szakmai segítséget. Az aHang az eseményről élőben fog bejelentkezni a szervezet Facebook-oldalán. 

Mint ismert, az aHang legutóbb 400.000 üres és érvénytelen konzultációt gyűjtött össze. Bár ezúttal nem fognak országos gyűjtést szervezni, a mostani nemzeti konzultáció kapcsán sem fognak csendben maradni, több akciót is terveznek december végéig.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: