2024. 12. 16., Hétfő, 06:29

6 éve felújított vasút ment tönkre - Fél évig nem jár majd a vonat Veszprém és Ajka között

2018-ban két és fél hónapra leállt a vasúti közlekedés Székesfehérvár és Szombathely között egy 400 méteres szakasz katasztrofális állapota miatt. Most fél évre zárják le a pályát ugyanezen rész miatt – pedig hat évvel ezelőtt tokkal-vonóval felújították - írja a 24.hu

Holnap hajnaltól szünetel a vasúti forgalom Veszprém és Ajka között, mert olyan rossz állapotban van a pálya

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a MÁV tájékoztatása szerint, a rossz állapotban lévő vasúti pálya miatt szünetel a forgalom Veszprém és Ajka között. A pályafelújítás várhatóan fél évig tart Szentgál–Városlőd-Kislőd szakaszon, az utasok közlekedését azonban ez idő alatt is maradéktalanul, részben autóbuszokkal biztosítja Veszprém és Ajka között a MÁV-csoport.

Az érintett pár százméteres szakaszt pedig hat éve újították fel teljesen, az ágyazat alatti rétegektől a vezetékekig az utolsó szegig, két és fél hónapig nem jártak emiatt a vonatok 2018 nyarán.

A 24.hu cikképől kiderül, hogy a döntéshozóknak tudniuk kellett arról, nem lett tökéletes a hat évvel ezelőtti felújítás: a kivitelező ugyanis jelezte, hogy szükség lesz egy II. ütemre egy előre nem látott szivárgó szakasz miatt, aminek elhárítását a forgalom leállítása nélkül is lehetne orvosolni.

 A szakemberek arra is figyelmeztettek, amennyiben ezt nem oldják meg, akkor rövid időn belül visszatérhetnek az eredeti problémák.

A MÁV végül az idén, november végén írta ki a közbeszerzést. Pech, de késő volt már, múlt kedden azonnali vágányzárat kellett elrendelniük.

 A probléma pedig ugyan az, ami hat évvel ezelőtt is volt: a pályát alámossa a beszivárgó víz.

Jó lenne ezúttal kicsit időtállóbbra megcsinálni.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: