Így is a saját kezünkben van a továbbjutás sorsa.
Kedd este megkezdte a középdöntős küzdelmeit a magyar válogatott a férfi kézilabda világbajnokságon. Az első ellenfél Franciaország volt, akik magabiztosan, veretlenül végeztek a csoportjuk élén. Gólzáporosan kezdődött a mérkőzés, azonban a franciák tudtak jobban kezdeni, a 8. percben 3:6-ra vezettek. Több kihagyott helyzet és pontatlanság is jelentkezett már a játék elején, így 3:8-as francia vezetésnél Chema Rodriguez időt kért. A 13. percben már 6 gólos volt a francia előny, hiába mutatott be több bravúrt is Palasics Kristóf a magyar kapuban, elől nem sikerült értékesíteni a helyzeteket. Negyed óra elteltével 7:13 állt az eredményjelzőn.
A félidő utolsó 10 percére 5 gólos hátránnyal fordultak a magyarok (11:16). Kapuban ekkor már Mikler volt nálunk, de az ő beállása sem tudott fordítani a játék képén. A végére még inkább kinyílt az olló, 8 gólos előnyt harcoltak ki a franciák. Félidőben Magyarország - Franciaország 15:23.
A második játékrészben sem változott túl sokat mérkőzés képe. A franciák megállíthatatlanul robogtak előre, mi pedig próbáltunk kapaszkodót találni. A félidő elején kettős emberhátrányba kerültünk, ami után a franciák már 10 góllal is vezettek. Ezt követően vissza tudtunk jönni 8-9 gólos hátrányra, de az ellenfél egyre csak dobta a gólokat. A kapuban visszaálló Palasics több védést is be tudott mutatni, aminek köszönhetően a 45. percben már csak 7 gól volt a különbség (24:31). Bánhidi találata után a francia vezetőedző időt is kért, és szinte teljes sorcsere jött.
Az utolsó 10 percre 26:33-as eredménnyel fordultak a csapatok. Egy rossz csere miatt ismét kétperces kiállítást kaptunk, így az 54. percben ismét a 8 gólos előnyért támadtak a franciák, azonban Palasics hárítani tudott. Ki kell emelni Franciaország kapusát is, Rémi Desbonnetet, aki az egész találkozó alatt nagyon magabzitosan védett, több ziccert is hárított. Az utolsó percekben már csak az volt a kérdés, hogy mekkora lesz a különbség a lefújáskor.