Megrendezik az 1. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált február második hétvégéjén. A háromnapos program során a magyar alkotók mellett szlovén, lengyel és cseh bábszínházak is bemutatkoznak
A közlemény szerint a felnőttekhez szóló bábszínházi előadásokon kívül kerekasztal-beszélgetések és kiállítás is színesíti majd a február 7-9. között megrendezendő fesztivált.
Február 7-én Ladányi Andrea rendezésében a Táncoló festmények című produkciót láthatják a nézők, az előadás A. Tóth Sándor festőművész művei alapján készült. A darab során a művész alkotásai életre kelnek, megidézve a festő életének főbb állomásait.
Ezt követően a lengyel és német koprodukcióban született, Superheroes című darabot láthatják a nézők a lengyel Grupa Coincidentia társulat előadásában, a német származású Michael Vogel rendezésében. Az előadás egyebek mellett azt a kérdést feszegeti, hogy milyen szuperhősökre van szükségünk, és milyen lenne a szuperhősök sorsa az ellenfeleik nélkül.
Február 8-án a Faust, avagy borzadályos tragédia ördögökkel című marionett-játék kerül színre a Magamura Alkotóműhely előadásában, Boráros Szilárd és Boráros Milada rendezésében és játékában. A mű a saját képességeinek határát feszegető ember sorsát mutatja be.
Majd a Transport: Departure című darab részesei lehetnek a nézők. Az alkotás egy nemzetközi projekt részeként valósult meg Szlovéniában, Észtországban, Litvániában, Csehországban és Lengyelországban. Az előadások központi témája a fenntartható fejlődés, illetve az éghajlatváltozás. A veszprémi nézők a szlovén Ljubljana Bábszínház előadását láthatják Tin Grabnar rendezésében.
Este a The Third Hand - Handa Gote Research & Development című előadást láthatják az érdeklődők a prágai Alfred ve dvoře Színház előadásában. A mű történetfoszlányokat, helyzeteket és képeket vonultat fel. A darabban különös tárgyak sokasága tűnik fel, némelyiket furcsa körülmények között találták, mások örökségből származnak, ezeket abszurd helyzetekbe illesztik az előadás során.