2025. 01. 28., Kedd, 00:00

Franciaországból lopott autókat a Veszprém megyei férfi

A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket - olvasható a rendőrség közleményében.

A tapolcai nyomozóknak január 24-én délelőtt olyan információk kerültek a birtokába, mely szerint az egyik helyi ingatlan garázsában egy Franciaországból ellopott gépkocsi áll. A rendőrök a helyszínen megtalálták a járművet, ami mellett még egy rendszám nélkül ott parkoló autó is volt. Kiderült, hogy a francia hatóságok lopás miatt körözik azt is. 

A rendőrök elfogtak egy 51 éves devecseri férfit, aki megszerezte a bűncselekményből származó gépkocsikat, és Magyarországra szállította, hogy később értékesítse azokat. A nyomozók lefoglalták az autókat és közel 4 millió forintot. Az elkövető társaságában volt egy 57 éves szintén devecseri lakos, akiről megállapították, hogy ellene az osztrák hatóságok európai elfogatóparancsot adtak ki lopások miatt.

A rendőrök mindkét férfit előállították, és a nyomozók az 51 évest – őrizetbe vétele mellett – pénzmosás bűntett meglapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatását.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: