Az időjárásra egyelőre nem lehet panasz, marad az oly sokat hiányolt napsütés és a tavaszias meleg. De csak a jövő hét elejéig. Várhatóan március 6-án a poláris örvény összeomlik, ami alapvetően írja át az egész északi félteke időjárását azzal, hogy sarkvidéki hideg levegő szabadul ki, és áramlik dél felé.
A szerdaihoz hasonló idő várható egész héten azzal az apró különbséggel, hogy péntektől az ország nagy részén megszűnnek az éjszakai fagyok, a maximumhőmérsékletek pedig néhol átléphetik a 21 fokot, szombaton és vasárnap már 15-21, 16-21 fokot mérhetünk.
A poláris örvény említett összeomlása most csütörtökön következik be, ám a nyomában járó hidegbetörés először Nyugat-Európát éri el, kontinensünk nyugati felében már március 8-9. környékén elkezdődik a lehűlés, míg itthon csak március 11-étől, jövő keddtől lesz érezhető a változás. Ekkor ugyanis csapadékosabb idő érkezik,
kedden és szerdán sokfelé várható eső, zápor, hőmérsékleti szempontból e két napon kettészakad az ország: délkeleten még 20 fok feletti értékek is előfordulhatnak, míg nyugaton akár még a 10-et sem érik majd el a maximumok