Tízezreket mozgósít az aHang a szombati egészségügyi tüntetésre

2025. 03. 06., Csütörtök, 00:00

Tízezreket mozgósít az aHang a szombati egészségügyi tüntetésre

Szombaton délután 2 órától tartanak demonstrációt az orvosok és az egészségügyi dolgozók Budapesten.

Több tízezer embert mozgósít az aHang a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete által tartott demonstrációra. Mint írják a levelükben, két hete példa nélküli volt, hogy a bírók és az igazságszolgáltatásban dolgozók tüntetést szerveztek. Akkor több ezren vonultak velük utcára és mondták együtt, hogy nem létezik szabadság független igazságszolgáltatás nélkül.

Most szombaton, március 8-án a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Orvosok Szakszervezete tart demonstrációt az egészségügy állapota miatt. Ott a helyünk, hogy a támogatásunkról biztosítsuk az egészségügyben dolgozókat, mert máshogy nem megy, csak együtt!

- olvasható a civil szervezet felhívásában. 

Az aHang szerint igaza van a MOK-nak, amikor azt mondja, hogy a magyar egészségügynek átfogó reformra van szüksége, mert emberéletek múlnak rajta. Mint írják, nincs ember, aki ne találkozott volna a kamara által felvetett problémák - túlterhelt kórházak, összeomló háziorvosi rendszer; elégtelen finanszírozás, korszerűtlen eszközök; hosszú várólisták;  több tízezer elkerülhető megbetegedés és haláleset; orvos- és ápolóhiány - egyikével legalább. 

A civil szervezet arra kéri a követőit, hogy vegyenek részt a szombati tüntetésen, és jöjjenek minél többen a Kossuth térre. 

Az aHang helyi csoportjai - többek között a nyíregyházi aPont, a békéscsabai aPont és a szegedi aPont . országszerte szerveznek kisebb megmozdulásokat és szolidaritási kiállásokat az egészségügyben dolgozók mellett azokkal, akik nem tudnak felutazni a fővárosi eseményre. 

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: