Komolyan, sokkal könnyebb úgy enni.
A dinnye szeletelve szép, fotogén, meg persze „így szokás”, de valójában olyan, mintha egy ragacsos, lédús csapda lenne az ember keze (és arca) ellen. A klasszikus dinnyeszelet késsel-villával való evése általában az első harapásnál omlik össze, a másodiknál már csurog a dinnyelé a könyöködig, a harmadiknál pedig szembenézel a kérdéssel: megérte ezért a dinnyéért leenni ezt a pólót is? A mellkasodon keresztülhaladó dinnyepatak és a magokkal teli kínos nyögések között lassan rájössz: ez nem desszert, ez túlélőtúra.
Ezzel szemben a felkockázott dinnye maga a civilizáció diadala. Kis harapásnyi darabkák, könnyed villahasználat, és még a méltóságod is megmarad. Nem kell olyan pózban ülni, mintha egy tigrisfókát próbálnál megműteni, és a végén nem marad egy harctér a tányérod körül. Arról nem is beszélve, hogy kockázva sokkal jobban esik egy film mellé, naplementéhez, sőt, még vendégek előtt is úgy tűnik, mintha lenne kultúrád. A kockára vágott dinnye nem csak gyümölcs, életérzés is.
