2025. 08. 22., Péntek, 08:09

Itt a kormány 49 ezer milliárd forintos beruházási terve a következő 10 évre

A kormány 49 ezer milliárd forintos beruházási tervet tett közzé a következő tíz évre, amely 1583 projektet tartalmaz. A társadalmi vitára bocsátott dokumentum szerint a közlekedés, vízgazdálkodás és infrastruktúra-fejlesztés kapná a legtöbb forrást - írja a Telex.

A nemrég nyilvánosságra hozott táblázat a 2035 végéig tervezett fejlesztéseket sorolja fel, feltüntetve a beruházások becsült bruttó értékét és a megvalósítás tervezett idejét. Fontos megjegyezni, hogy ez egyelőre csak egy elképzelés, a kapcsolódó kormányhatározat nem rendel konkrét költségvetési lépéseket a tervekhez. A projektekről és azok finanszírozásáról később egyenként kell majd dönteni.

A terveket szeptember végéig lehet véleményezni. A dokumentumot Orbán Viktor a Harcosok klubja Facebook-csoportban is megosztotta, ahol azt írta, ez lesz "a jövő építésének alapdokumentuma".

A beruházási listát áttekintve látható, hogy az Építési és Közlekedési Minisztérium projektjei viszik el a legtöbb pénzt. Ezek között számos új autópálya, négysávos út, HÉV-fejlesztés, híd és a Déli Körvasút is szerepel, valamint vasútvonalak, vasútállomások és repülőterek fejlesztése is.

  • A közoktatásra 442 milliárd forintot fordítanának 139 projekt keretében, amelyek főként meglévő iskola-, óvoda- és bölcsődeépületek fejlesztését, felújítását célozzák. A felsőoktatásban jóval kevesebb, 36 beruházásra sokkal több, 2930 milliárd forintot költenének. A Semmelweis Egyetem kapná a legtöbbet, 125 milliárdot, míg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatási célú ingatlanjainak bővítésére 200 milliárdot szánnak.
  • Az egészségügyre 55 beruházást terveznek 1128 milliárd forint értékben. Ennek több mint felét, 636 milliárd forintot a Dél-Budai Centrumkórház fejlesztésére fordítanák, annak ellenére, hogy Takács Péter egészségügyi államtitkár nemrég azt nyilatkozta, a szuperkórház nem épül meg. Jelentős összeget, 65 milliárd forintot kapna a Heim Pál Gyermekkórház új gyermekbelgyógyászati tömbre, és 62 milliárdot egy gyermeksürgősségi, baleseti központ kialakítására.
  • A vízgazdálkodásra és víziközmű-fejlesztésekre 123 projektre 2273 milliárd forintot szánnak. Ennek legnagyobb nyertese a kiszáradás határán álló Duna–Tisza közi Homokhátság lenne, ahol a vízhiányos ökológiai állapot javítását célzó projektre több mint 1400 milliárd forintot fordítanának.
  • A turizmusra és gyógyturizmusra 443 milliárd forintot költenének. Baján élményfürdő és sportuszoda, Pécsen aquapark, sportuszoda és szálloda épülne, egyenként 55 milliárd forintból. A Duna-Tisza közi térségi turisztikai fejlesztési koncepcióra 97 milliárd forintot szánnak.
  • Az ipar, gazdaság és innováció területére közel 2700 milliárd forintot fordítanának 24 beruházás keretében. Ennek nagy részét az ipari technológiai térségek fejlesztéséhez kapcsolódó közlekedési infrastruktúra fejlesztése vinné el, két ötéves periódusban egyenként 1000-1000 milliárd forinttal.
  • A sportra 171 beruházásra összesen 1200 milliárd forintot adnának. Kiemelkedő tételek a 174 milliárd forintos Budapesti Olimpiai Központon belülre tervezett Nemzeti Korcsolyázó Központ, a 154 milliárdos Népligeti Sportközpont és a 90 milliárdból tervezett Fáy utcai Vasas város és sportpark.

A tervben szerepelnek még múzeumok és emlékhelyek fejlesztései 596 milliárd forint értékben, színházak és művelődési házak felújításai, valamint tanuszodák építése, a katasztrófavédelem épületeinek korszerűsítése és a kastélyprogram folytatása is.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: