2025. 08. 22., Péntek, 08:33

Kutya szaladt át az autópályán, öt autó hajtott egymásba – VIDEÓ

Ritkán látható, sajnálatos jelenetek játszódtak le augusztus 19-én, reggel, nem sokkal 10 óra előtt az M4-esen: Budapest irányában a 28-as kilométernél a semmiből egy kutya tévedt a kétsávos útra, felbukkanásának eredményeként öt autó ment egymásba.

Budapesti Autósok kapott egy videófelvételt az esetről, az ezt rögzítő autó sofőrje a később balesetező kocsik mögött haladt. Az állat felbukkanásakor az előtte haladók azonnal vészfékeztek, a mögöttük érkezők azonban már nem tudtak megállni, így egymásba csapódtak.

„A felvételen jól látszik, ahogy a hirtelen megjelenő állat teljesen váratlan helyzet elé állítja a sofőröket. Összesen öt jármű tört össze a láncreakcióban, olvasónk azonban bravúros manőverrel el tudta kerülni az ütközést” – írta az esetről a portál.

A beszámoló alapján úgy tűnik, a helyszínt sietve elhagyó ebnek nem lett baja.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: