Sok felhő, szél és csapadék, csak kevés napsütés – az indián nyár helyett továbbra is késő őszi időt kapunk.
Kedden erősen felhős lesz az ég, rövid időszakokra süthet ki a nap. Délután 16 fok körül alakul a hőmérséklet.
Szerdán a változóan felhős idő mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenhol számíthatunk, kisebb eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 8 fok között várható, a fagyzugokban ismét fagyhat. Napközben 12 és 17 fok valószínű.
Csütörtökön kezdetben több napsütés várható, majd napközben ismét a gomolyfelhőké lesz a főszerep. Délután 11 és 16 fok között alakulnak a maximumok.
Pénteken a Dunántúlon süthet ki több órára a nap, míg hazánk keleti felén felhősebb, főként fátyolfelhős időre van kilátás. Napközben 11-16 fokot mutathatnak délután a hőmérők.
Szombaton keleten felhősebb, helyenként esős, máshol túlnyomóan napos idő körvonalazódik. Élénk, erős lesz az északnyugati szél. Délutánra 11-16 fok ígérkezik.