Látványos égi show-ra készülhetünk február utolsó estéjén: rövid ideig egyszerre több bolygó is feltűnik az égbolton. Ha tiszta lesz az idő és jó helyről figyeljük, akár hat égitestet is „becserkészhetünk” – némelyiket szabad szemmel, másokat csak távcsővel.
Ritka együttállás: hat bolygó egy estén
Február 28-án, szombaton napnyugta után különleges együttállás lesz látható az égen.
Az első órában a nyugati horizont közelében bukkan fel a Merkúr, a Vénusz és a Szaturnusz hármasa. Velük egy vonalban, de jóval magasabban, a délkeleti égbolton ragyog majd a Jupiter, amelyhez feltűnően közel helyezkedik el a csaknem telihold
Mit láthatunk szabad szemmel, és mihez kell távcső?
A halványabb Uránusz délnyugaton, a Plejádok csillaghalmaz közelében kereshető, míg a Neptunusz a Szaturnusz szomszédságában, attól alig egyfoknyi távolságra található.
A szakértők szerint azonban nem kell mindenáron mind a hat bolygót levadászni: már az is szép eredmény, ha a Jupitert és a Vénuszt sikerül megfigyelni, és külön siker, ha ehhez társul a Szaturnusz vagy a Merkúr
Az igazi kihívást az Uránusz és a Neptunusz megtalálása jelenti.
Egy óra dönt mindenről
A siker kulcsa a megfelelő környezet. Fontos a tiszta égbolt és a takarásmentes, nyugati horizont – fák, házak vagy dombok nélkül. Érdemes már szürkületkor elkezdeni a megfigyelést, mivel a Merkúr és a Vénusz viszonylag gyorsan lenyugszik. A Jupiter, a Vénusz és a Szaturnusz szabad szemmel is jól látható, kedvező körülmények között a Merkúr is feltűnhet, az Uránuszhoz viszont legalább látcső, a Neptunuszhoz pedig távcső szükséges.
Miért hívják bolygóparádénak?
A jelenséget gyakran „bolygóparádénak” nevezik, bár ez inkább látványbeli sajátosság: a bolygók a Földről nézve sorakoznak fel az ekliptika mentén, nem pedig ténylegesen állnak egyenes vonalba a világűrben.
A különlegesség abban rejlik, hogy egyszerre több fényes bolygó figyelhető meg ugyanazon az estén
Ahogy halad előre az idő, először a Merkúr és a Vénusz tűnik el a horizont alatt, majd a Szaturnusz és a Neptunusz követi őket, míg a Jupiter marad legtovább az égen.