Idén őszig több tízezer plug-in hibrid autó tulajdonosának kell rendszámot cserélnie Magyarországon: a jelenlegi zöld táblák helyett fehér rendszám kerül az autókra. Az ügyintézés a kormányablakokban történik, a költségeket pedig az autósoknak kell állniuk, ráadásul bizonyos esetekben további adminisztrációra is szükség lehet.
Idén november 30-ig körülbelül 40 ezer plug-in hibrid autó zöld rendszámát kell fehérre cserélni Magyarországon. A csere költsége a tulajdonosokat terheli, az ügyintézés pedig a kormányablakokban történik – hívja fel a figyelmet a Villanyautósok.hu, amely összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.
Az érintettek kétféle módon intézhetik a rendszámcserét. Ha valaki új betű- és számkombinációval kér fehér rendszámot, az ügy egyetlen alkalommal elintézhető, viszont a teljes költség 18 060 forint. Ebben benne van az új rendszámtábla, az új forgalmi engedély, valamint a szélvédőre kerülő regisztrációs matrica díja.
Aki ragaszkodik a meglévő rendszám karaktereihez, annak valamivel kevesebbet kell fizetnie, összesen 16 605 forintot, ugyanakkor kétszer kell felkeresnie a kormányablakot: először a rendszám megrendelése miatt, majd legfeljebb két héttel később az új, már fehér hátterű rendszám átvételéhez.
Amennyiben a rendszám megváltozik, bizonyos adminisztrációkat is el kell végezni. Ilyen például az éves autópálya-matrica átírása, amely 1470 forintba kerül, és ehhez be kell mutatni a vásárláskor kapott ellenőrző szelvényt. Ha a csere csak január 1-jétől lenne kötelező, az autósok ezt az ügyintézést megúsznák.