Egyre gyarapszik a változást akarók tábora.
Tegnap a Hangvilla előtt demonstráltak a veszprémi civilek a zebraszerda mozgalom keretein belül. A helyi akciókat szervező CivilGang Veszprém csoportja arról számolt be, hogy míg korábban inkább elmentek mellettük szónélkül az emberek, most már rengetegen megállnak, és elmondják, hogy mennyire egyetértenek a kiállásukkal.
Korábban néha elszomorított bennünket, hogy hiába tiltakoztunk hétről hétre, a járókelők többsége rezzenéstelen arccal ment el mellettünk, kevés visszajelzést kaptunk arról, hogy mások is egyetértenek a céljainkkal. Egy-egy dudálás, halkan elmondott köszönet előfordult ugyan néha, de volt sok beszólás, beintés is. Aztán az utóbbi hónapokban valami nagyon megváltozott. Egyre többen álltak meg mellettünk, hogy elmondják, mennyire egyetértenek velünk, vagy felvettek egy táblát és beálltak közénk tiltakozni. A beszólás is sokkal kevesebb lett.
Jövő szerdán, március 25-én 7.15 órától is demonstrálnak a civilek a Hangvilla előtti zebrán.