Súlyos baleset történt március 19-én hajnalban a 8-as főút 56-os kilométerszelvényében, ahol két rendőr is súlyos sérüléseket szenvedett - számolt be róla a Veszprém vármegyei rendőrség.
A tájékoztatás szerint a járőrök egy bejelentés miatt érkeztek a helyszínre, miután egy nagytestű szarvas feküdt az úttesten. A rendőrök megkülönböztető fényjelzést használva megálltak, majd eltávolították az állatot az útról.
A jelenlegi információk alapján ekkor történt a baleset: egy szemből érkező autó előbb érintőlegesen nekiütközött a rendőrautónak, majd elütötte a két járőrt.
A két rendőr rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett, jelenleg is kórházban ápolják őket. A másik járműben öten utaztak, mindannyian megsérültek. A baleset körülményeit a hatóságok vizsgálják.