2026. 04. 08., Szerda, 08:54

Brutális gyilkossági kísérlet Várpalota mellett - Ismerőseire gyújtotta a faházat, nem sokon múlt az életük

Brutális ügyben emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség: egy 54 éves férfi a vád szerint úgy gyújtott fel egy kis faházat Várpalota közelében, hogy pontosan tudta, négyen is bent vannak. A lángok pillanatok alatt elharapóztak, a bent lévők csak a gyors riasztásnak köszönhetően menekültek meg.

 

A vádirat szerint a férfi 2023 márciusában egy mindössze 12 négyzetméteres építményben italozott a tulajdonossal, a volt barátnőjével és egy másik férfival. A vádlott szívességből lakott a faházban, ám egy veszekedés után a szállásadója kitette onnan.

A környéken lakó egyik férfi látta, ahogy a vádlott távozik, és azt is hallotta, hogy az ott maradókat a ház felgyújtásával fenyegeti meg.

A férfi azonban nemcsak fenyegetőzött: nagyjából negyedórával később visszatért, majd meggyújtotta a kerítésnek támasztott matracot, amely az építményre hajlott. A vád szerint tisztában volt vele, hogy a többiek bent vannak a bódéban, mégis magukra hagyta őket, miután a matrac lángra kapott.

A szomszéd nem sokkal később füstszagra lett figyelmes, majd meglátta a lángoló matracot és azt is, hogy a faház, valamint a kerítés faoszlopai már hevesen égnek. Azonnal riasztotta a bent lévőket, akiknek még időben sikerült kimenekülniük az épületből, ami néhány perc alatt teljesen leégett.

A helyszínre érkező tűzoltók megakadályozták, hogy a lángok továbbterjedjenek a közeli erdőre, de a faház és az ott tárolt ingóságok megsemmisültek. Emiatt a férfinak nemcsak többszörösen minősülő emberölés kísérlete, hanem kétrendbeli rongálás miatt is felelnie kell.

Az ügyészség fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott a férfival szemben, ráadásul azt is kezdeményezték, hogy ne bocsáthassák feltételes szabadságra. Amennyiben az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekményeket, az ügyészség 12 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Tetszett a cikk? Ne maradj le rólunk! Kövess minket Facebook oldalunkon: