Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én – közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
Sáringer-Kenyeres Tamás elmondta, a szokásosnál kisebb területen, pár száz hektáron zajlik majd az első, megelőzésre koncentráló beavatkozás, amely mintegy 3,5 millió forintba kerül. Főként dél-balatoni területeket (Fonyód, Ordacsehi, Balatonboglár, Balatonlelle, Balonszemes, Zamárdi, Siófok, valamint Balatonakarattya és Balatonkenese) érinti, ahol a gyorsan felmelegedő sekély víz található. Ezekben már megjelentek a szúnyoglárvák – tette hozzá.
Hangsúlyozta, a használt biológiai szer rendelkezik környezet- és természetvédelmi hatósági engedélyekkel, ártalmatlan emberre, állatra. A hőmérséklet és a csapadék alakulásától függ, mikor lesz szükség a következő beavatkozásra.