Izgalmas, szeles és eseménydús utolsó etappal zárult a Tour de Hongrie, amelynek vasárnapi szakaszát Balatonalmádi és Veszprém között rendezték. A nap végén a belga Tim Merlier ismét sprintgyőzelmet ünnepelhetett, míg a magyaroknak is jutott sikerélmény.
A zárószakasz egyik főszereplője Fetter Erik volt, aki egész nap szökésben tekert, és végül megnyerte a hegyi pontversenyt. Ezzel hat év után ismét magyar bringásé lett a piros trikó a Tour de Hongrie-n. A mezőnyre kemény útvonal várt: rövid, de meredek emelkedők, erős oldalszél és hideg idő nehezítette a versenyzők dolgát. A veszprémi körök során többször is szétszakadt a mezőny, a hajrában pedig még az összetettért folyó harc is felrobbant.
Az összetettet vezető Jakob Söderqvist ugyan bukott az utolsó kilométerek előtt, de végül vissza tudott zárkózni, és megőrizte az összetett első helyét. Ezzel ő lett a Tour de Hongrie történetének első svéd győztese.
A magyar szurkolók számára külön öröm lehetett, hogy Valter Attila összetettben a 9. helyen zárt, amivel megszerezte a legjobb magyarnak járó fehér trikót is. A veszprémi befutó végül klasszikus mezőnyhajrát hozott, ahol Tim Merlier bizonyult a leggyorsabbnak - a belga sprinter ezzel már harmadik szakaszgyőzelmét ünnepelhette az idei magyar körversenyen.