Nem a testmozgással van baj, hanem azzal, ahogy jelenleg működik a mindennapos testnevelés – erről beszélt Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a parlamenti bizottsági meghallgatásán.
Szerinte a heti öt kötelező tesióra nem hozta meg a várt eredményeket, sőt, a bevezetése óta szignifikánsan nőtt a túlsúlyos gyerekek száma. Lannert úgy fogalmazott: a jelenlegi forma „célellentétes”, mert nem alakított ki valódi mozgáskultúrát, viszont tovább növelte a diákok leterheltségét.
A miniszter szerint sok gyerek éppen a kötelező órák miatt szorult ki az iskola utáni sportolásból, pedig korábban különórákra, edzésekre jártak. Úgy látja, az oktatásban túl gyakran újabb kötelező órákkal próbálnak megoldani problémákat, miközben a gyerekeknek egyre kevesebb idejük marad pihenni, gondolkodni és tanulni.